Nem várt helyről jött a megsemmisítő pofon Magyar Péternek

2025. május 08. 22:19

Pukkasztott nulla. Ez Magyar Péter mai teljesítménye a 444 főszerkesztője szerint. Mindezt a Magyart felfuttató Partizánon mondta a befolyásos médiaguru.

2025. május 08. 22:19
null

Uj Péter, a 444 főszerkesztője volt Gulyás Márton vendége a Partizánban. A beszélgetés során nem mehettek el szó nélkül Magyar Péter „atombombának” szánt hangfelvétele mellett sem, melyben Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter arról beszélt, hogy „egy valóban ütőképes, harcképes magyar haderő” felépítésére van szükség, továbbá arról, hogy a Honvédségnek szakítania kell a korábbi „békementalitással”. 

A tárcavezető tehát kifejtette, hogy 

a háborúk korát éljük, ezért készülni kell a háborúra, és honvédséget így már nem az elmúlt évtizedekben megszokott békementalitásban kell tartani.

A felvételről egyébként rövid időn belül kiderült, hogy annyira volt titkos, hogy még az MTI és leközölte, és a mai napig elérhető a kormány hivatalos oldalán.

A Tisza-vezér ezen húzására Uj úgy reagált, hogy 

az egy pukkasztott nulla, semmi”,

amit nem lehet komolyan venni – szúrta ki Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője.

Deák Dániel vonatkozó bejegyzését itt tekintheti meg:

Nyitókép: Képernyőfotó

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Ezt is ajánljuk a témában

***

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mreinstand-2
2025. május 09. 01:58 Szerkesztve
Buzidani most ujjonghat, szerzett egy jó pontot a gazdájánál. Magyar Péter pedig gecire elkúrta, nem kicsit, nagyon.
tapir32
2025. május 09. 01:47
Csak az erkölcs teljes hiánya késztethet valakit Magyar Péter és a Tisza támogatására. Zelenszkijjel egy fasiszta, gengszter rezsim, az ukrán maffia jutott hatalomra Ukrajnában. Zs. az ellenzékieket megfenyegette, bebörtönöztette és/vagy kivégeztette. Magyar Péter ezt támogatja.
2025. május 09. 01:16 Szerkesztve
Az alábbiak a Fidesz-KDNP kormány sikerei! orvosok és ápolók béremelése, pedagógusok béremelése, rendvédelmi és vízügyi dolgozók béremelése, minimálbér-emelés, közmunka, gyermekek után járó adómentesség, rezsicsökkentés, CSOK, babaváró hitel, ingyenes tankönyvek, déli határkerítés, közbiztonság, 13.havi nyugdíj, fiatalok adómentessége, munkáshitel, ház és lakásfelújítási támogatás, napelem támogatás, gáz interkonnektorok, állampapírok magyarok kezébe kerültek, stratégiai szektorokban állami rész vásárlás, Békepolitika. Állami cégek visszavásárlása. Magyarország az EU-ban a legkevésbé korrupt országok közé tartozik! (7.) Magyarország a befektetésre ajánlott országok közé tartozik! Az OECD szerint a magyar gazdaság volt az egyik legsikeresebb az elmúlt tíz évben. A Fidesz-KDNP kormányzás sikerei! Mit tett Magyar Péter? Hazudott, rágalmazott, mocskolódott, gyűlölködött, nőverő, arrogáns, korrupt, lopott és még rabolt is.
tapir32
2025. május 09. 01:14
Magyar Péter el akarja törölni: A rezsicsökkentést. A családtámogatást, a nagycsaládosok adómentességét és a családi adókedvezményt. A fiatalok adómentességét. Az agrártámogatást. A 13. havi nyugdíjat. A gyermekvédelmi törvényt. Magyar Péter támogatja: A migrációt. Az LMBTQ+ propagandát és a gender ideológiát. A drog liberalizációt. A háborút. Magyar Péter a nemzet pusztítója!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!